Költő, színigazgató, kritikus, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja. 1837–1838-ban a Pesti Magyar Színház igazgatója, 1847-1848-ban a Nemzeti színház aligazgatója volt.
Igényes és következetes kritikájával, amely felméri az egész irodalmi és színházi életet, sok ellenséget szerez magának. Vitatkozókedve újabb és újabb irodalmi harcokba keveri. Ellenfelei egyre jobban érzik, hogy politikai elvekben is továbbtart, mint ők. Ki mer állni az úri tekintélyek ellen, sőt nyíltan tagadja a tekintélyeket. Csakis a meggyőző érvelést hirdeti mértékadónak az irodalmi és társadalmi igazságokban. Ez a bátorság azután olyan tekintélyt szerez nevének, hogy ő lesz az 1837-ben végre megszülető Nemzeti Színház első igazgatója. Kritikusi elveit igyekszik érvényesíteni a színház vezetésében. Ez olyan összeütközésekhez vezet, hogy lemond, és visszatér a kritikusi tollhoz. Ez időben folyik a nagy csatározás a romantika németes és franciás iránya között. Bajza felismeri, hogy a francia típusú romantika, s mindenekelőtt vezéralakja, Victor Hugo, a demokráciát fejezi ki, szemben a merőben más jellegű német romantikával. Ez időben tehát kritikai főcélja Victor Hugo népszerűsítése. A vita hevében néha olyan túlzásokig is elmegy, hogy a nagyon szeretett Hugót nagyságban a nagyon tisztelt Shakespeare mellé, sőt elé állítja. Persze akkor Hugo ilyen szenvedélyes népszerűsítése haladó politikai kiállás volt. És Bajzánál a kritikust nem lehet elválasztani a haladó politikus-publicistától. Ugyanakkor minden más kritikus fölé helyezte filozófiai képzettsége és esztétikai szakszerűsége.
Forrás: Wikipédia, A Magyar Irodalom Arcképcsarnoka
x
.jpg)
