"...nem tudom, hogy egy filozófus kívánhat-e egyebet annál, hogy jó táncos legyen. A tánc az ideálja, művészete, áhítata és végső soron egyedüli >>istentisztelete<<." (Friedrich Nietzsche: Vidám tudomány)
A tánc metaforája rávilágít Nietzsche gondolkodásának csapongó, megfoghatatlan mindenütt jelenvalóságára. Nemrégiben egy érzékeny kamasz, egy értelmes fiatalember naplótöredékeit olvasgattam. Egyetlen egy mondat nem volt köztük, amelyre ne felelhettem volna Nietzsche válaszaival - vagy éppen kérdéseivel. Akkor, már nagyon sokadszor, ismét felötlött bennem a kérdés, örök "házi feladatként", hogy miképpen ragadhatnánk meg Nietzsche életművének lényegét (e profanitás bocsátassék meg!) a lehető legkevesebb szóval, viszonylagos pontossággal. Talán megkockáztathatnánk, hogy ez a mű az emberi létezés, az életünk hatalmas tezaurusza, értelmező szótára.