Ár: 9900 Ft
Webár: 6930 Ft
MEGOSZTÁS
Medgyaszay István
Kiadás:
2004
ISBN:
978-963-3466-68-1
Méret:
B/5

Medgyaszay István (1877 – 1959)

 

„Önök koruk gyermekei, műveik személyiségük jegyét fogják hordozni, tudásukat továbbadják a következő nemzedékeknek, nyelvük az egész emberiség számára érthető lesz, mert alkotásaikban a világ önnön tükörképére ismerhet.” Otto Wagner

 

„Nekünk magyaroknak csak az ázsiai kultúrák formakincséből lehet modern értelemben vett művészetünket fejleszteni.” Medgyaszay István

 

Medgyaszay István a magyar építészettörténet egészen különös, kivételes alkotója. Munkássága sok művésztársáéval érintkezik, tevékenységét mindig megkülönböztetett kortársi érdeklődés és elismerés kísérte, ennek ellenére sem stílusa, sem művészi magatartása nem talált követőkre. Sok mindenben övé az elsőség, azonban vagy senki sem kísérelte meg követni, vagy ha jártak is a nyomdokain, az ő elsősége homályba maradt. Így például néprajzi érdeklődése és törekvése, hogy az életmód minden elemét megfigyelje, lejegyezze, s a beszámoló a maga nyelvezetével együtt adjon teljes képet tapasztalatairól, inkább az őt követő Toroczkai Wigand Ede és Kós Károly hasonló szemléletű írásaiból váltak szélesebb körben ismertté.

Rárósmulyadi templomának kupolája előre gyártott vasbeton héjszerkezet, a maga műfajában egyedülállóan újszerű gondolat és bravúros megvalósítás. A vasbeton szerkezetek művészi kialakítására vonatkozó úttörő elvei – ha sajnálatosan feledésbe merültek is – máig érvényesek, és alapul szolgáltak fél évszázadon át alkotott műveinek sajátos megformálásához: a korszerű, tiszta szerkezeti gondolkodás és hagyomány iránti elkötelezett hűség együttes megjelenítéséhez.

Medgyaszay kijárta a huszadik század inspirációs forrásainak tekinthető iskolákat: a nyugati haladás útját meghatározó Wagner-iskolát, a magyar népi építészet hagyományt őrző falvakat és végül a nemzeti kultúra eredetének közvetlen nyomati rejtő Indiát. Építészeti életműve ezért a magyar kultúrán át vezető leghitelesebb híd Kelet és Nyugat között.

Következetes ragaszkodása a magyar és indiai kultúrának – a mindkettő mélyén rejlő „szkíta-hun” hagyomány révén fennálló – rokonságához és annak építészeti megjelenítéséhez, a szakmai köztudatban a mai napig bizonytalanná teszi megítélését. Nemhogy elfogadható volna a korszerűségre és egyúttal – attól elválaszthatatlanul – a hagyományra támaszkodó felfogás, hanem utóbbi még Medgyaszay szerkezettervezői, műszaki zsenialitását is gyanússá és mellőzhetővé teszi a nemzeti kultúra iránt közömbös magatartás számára.