Ezt
a könyvet a Covidnak köszönhetjük. Az író a lányával sokat unatkozott a
karantén alatt, és akkor jött az ötlet: megírni Olívia, a tinilány történetét,
aki éppen lelki válságban van a szülei szakítása miatt. A lány harcos vegán
környezetvédővé válik, és egyre furcsábban viselkedik.
Kiközösítés,
agresszivitás, elvakult ideológiák, elszigetelődés, toleranciahiány, egoizmus,
beszűkült nézőpont: csak az én igazságom létezhet, a másikéra kíváncsi sem
vagyok. Ilyen, és hasonló problémákat feszeget ez az ifjúsági regény, és éppen
azt szeretné megmutatni, mit kell ahhoz tennünk, hogy ne essünk a fenti hibák
csapdájába. A megoldókulcsra talán rálelhet majd a sorok között az olvasó, ha
van hozzá szeme, esze és szíve. Szinte biztos, hogy sokaknak bejönnek azok a
gondolatok, melyeket a szerzők szeretnének közvetíteni, ám az is bizonyos, lesznek,
akik utálni fogják ezt a könyvet.
Gál
Vilmos eddig történelmi regényeket írt, ez az első próbálkozása az ifjúsági
irodalomban. A munka egy igazi családi-baráti vállalkozás, hiszen az író
gyermekeinek aktív segítsége mellett a kötetben szereplő illusztrációkat annak
a hódmezővásárhelyi általános iskolának tehetséges grafikuspalántái készítették,
ahová egykor Petra is járt.