Mándy Iván az 1940-es évek elején-közepén keletkezett korai regényei már teljes értékű részei a később inkább a novellisztika, a ciklikus prózai kisformák felé mozduló életműnek. A csőszház és az Egy festő ifjúsága is - noha más a cselekményidejük, más az elsősorban remélt olvasótáboruk, más a miliőjük és a stílusuk - rávallanak Mándyra. Kötődni egy kisvilághoz és kiszakadni belőle: ez az a kettősség, melyet az álom- és filmszerűen ábrázolt pesti tér „művésze” és Barabás Miklós, a nagy festőművésznek ígérkező gyerek és fiatalember megél. Mindkettejüknek – és közegük, környezetük más alakjainak is – a hűség, a szeretet, a távlatok nyitotta (nem is mindig „nagy”) kérdésekre kell feleletet találni.