Szerzőink
10 szerző oldalanként
(1924 - 2011)

Aranytollas és Táncsics Mihály-díjas hírlapíró, Nádasdy Kálmán-díjas operafordító, zeneszövegíró.

(1965 - )

Skót történész, újságíró.

(1905 - 1942)

Danyiil Ivanovics Harmsz (Даниил Иванович Хармс) (eredeti neve: Juvacsov) orosz, író, költő, humorista.

Danyiil Harmsz az orosz abszurd egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Műveit racionális elemekből összeálló irracionalitás és nyelvi mágia jellemzi. Témái az értékek és fogalmak relatívvá válását érzékeltetik. Írásaiban bohózati elemek, nyers brutalitás és lírai attitűd egyszerre jelenik meg. Versek, és gyermekversek mellett írt fekete humorral megragadott karcolatokat és egy színművet is (Jelizaveta Bam – Елизавета Бам – 1928).

 

Harmsz apja Csehov, Tolsztoj, Volosin személyes ismerőse volt.

Egy speciális német iskolába járt, majd 1924-ben elkezdte a leningrádi elektrotechnikumot, de azt el kellett hagynia. Írni 1925-ben kezdett. Eleinte a futuristák hatottak rá. A futurizmustól hamar elfordult. 1925-ben csatlakozott egy avantgardista körhöz, és hamarosan ismertté vált. Ekkor különböző művészneveket használt, melyek közül a Harmsz vált véglegessé. A forrása a francia charme (kedvesség, sárm) és az angol harm (ártalom, sérelem) szó egyszerre lehet. Ezeknek a jelentése pontosan kifejezi Harmsz felfogását az életről és a művészetről.

1928-tól egy gyereklapnál (Чиж) dolgozott. Ugyanekkor lett egy avantgardista csoport egyik alapítója (Объединение реального искусства - Reális Művészeti Egyesület; ОБЭРИУ). 1928-ban a Három bal óra (Tri levih csasza) című híressé vált est második részében mutatták be a Jelizaveta Bam c. darabját, amely a bűntelen bűn problematikáját veti fel - filozófiai és etikai értelemben, de a diktatúrára, a letartóztatásokra kivetíthetően. A Szmena nevű lap a művet az osztályellenség költészetének titulálta 1930-ban, és az OBERIU léte 1932-ben gyakorlatilag megszűnt. Más ide kapcsolódó művészekkel együtt Harmszot már 1931-ben letartóztatták majd három évre ítélték szovjetellenes tevékenység miatt. Az ítéletet száműzetésre változtatták és Harmsz Kurszkba került, ahonnan azonban néhány hónap múlva sikerült Leningrádba visszatérnie. Ezután felvette a régi kapcsolatait, dolgozott több gyereklapnak, kiadott vagy húsz gyerekkönyvet megélhetése érdekében. 1937-ben egy gyereklapban megjelent verse miatt többet nem publikálták és így feleségével együtt az éhhalál közelébe került.

Később Harmsz abbahagyta a gyerekversírást. Örkény egyperceseivel rokonítható rövid történeteket írt, valamint verseket, színházi jeleneteket, de ezeket a műveit életében már nem adták ki.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Danyiil_Ivanovics_Harmsz)

(1958 - )

Színházkutató, színháztörténész. 1969 óta él Budapesten. 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán végzett. 1988 óta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa. Több színháztörténeti emléktárlat mellett a kolozsvári bicentenáriumi kiállítás társrendezője. Tanulmányai, cikkei, írásai különböző magyarországi és romániai kötetekben, folyóiratokban jelentek meg.

Daniel Defoe (eredeti neve: Daniel Foe) (1959-61 között - 1731. április 24.) angol író, újságíró. Az angol  felvilágosodás egyik nagy alakja. Az első angol regényíró. Több mint 500 könyvet írt. Legismertebb művei a Robinson Crusoe (1719) és a Moll Flanders (1722).

Kispolgári családban született. Édesapja (James Foe) gyertyaöntő, majd mészárosmester, aki a puritán felekezet szigorúan vallásos szellemében nevelte fiát. Ő azonban 1683-ban kereskedőnek állt, saját vállalkozásba kezdett. 1692-ben csődbe ment. Ennek fő oka az volt, hogy egyike volt azoknak, akik a franciaországi háborúban részt vevő hajók biztosítását vállalták. Ekkor 19 kereskedő ment csődbe. További, komoly anyagi veszteségei voltak 1703-ban, amikor az addig jól működő téglagyára Tilbury közelében Defoe politikai bebörtönzése miatt nem működött megfelelően.

Defoe érdekelt volt a hazai és a külpolitikában. Első politikai pamfletje 1683-ban jelent meg. III. Vilmos angol királytámogatója volt. Ebben az időszakban talán egyik legnagyobb eredménye a Review című kiadvány rendszeres megjelentetése volt. Ezt a szókimondó újságot gyakorlatilag egyedül szerkesztette 1704 és 1713 között. Az újság eleinte hetente, majd 1705-től három hetente jelent meg. Defoe még akkor is megjelentette, amikor politikai ellenfelei 1713-ban börtönbe záratták.

Defoe nem csak politikai, hanem vallási, erkölcsi, viselkedésbeli témákkal is foglalkozott. Tevékenysége kétségkívül jelentős hatással volt Richard Steele és Joseph Addison folyóirataira, a The Tatlerre és a The Spectatorre.

1714-ben (talán betegsége hatására) megírta egyik legnépszerűbb munkáját, a The Family Instructor, ami 1715-ben jelent meg.

Eddigi munkái talán nem biztosítottak volna számára irodalmi halhatatlanságot, de 1719-ben a prózaírás felé fordult, és elkészítette Robinson Crusoe című munkáját, ami részben utazók és olyan száműzöttek visszaemlékezésein alapult, mint Alexander Selkirk. Defoe ezzel olyan hőst és helyzeteket teremtett, amivel sok olvasója azonosulni tudott.

1722-ben, a Moll FlandersA Journal of the Plague Year és a Colonel Jack című munkáiban Defoe a sorsukkal küzdő férfiakat és nőket ír le, akik különleges körülmények közé kerülnek. Ugyanakkor ők közönséges emberek, akik életéről Defoe egyes szám első személyben beszél, így az olvasó megismeri gondolataikat és motivációikat. Stílusa tárgyilagos és élénk, részletes.

Majdnem 60 éves volt (1720), amikor elkezdett regényeket írni. Eleinte főleg vallási, politikai, vita- és gúnyiratokat adott ki, ő alapította az első angol irodalmi folyóiratot. Legismertebb regénye, amelyet az első angol regényként tartanak számon, a Robinson Crusoe1719április 25-én jelent meg. Ezt követte a Moll Flanders örömei és viszontagságai(1722).

1724-ben publikálta utolsó nagy munkáját, a Roxana című regényt. Hanyatló egészsége ellenére aktívan írt. 1724–26 között három kötetben jelentette meg ábrákkal illusztrált dokumentarista munkáját, a Tour Through the Whole Island of Great Britain-t („túrák Nagy-Britannia területén”). Ez nagy részben saját tapasztalatain alapult, amiket utazásai során szerzett Skócia területén 1707-ben. 

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Daniel_Defoe)

(1812 - 1870)

Charles John Huffam Dickens (/ˈtʃɑrlz ˈdɪkɪnz/, angol író. Egyesek szerint a viktoriánus kor legnagyobb írója és az angol nyelv legkiválóbb művelője. Írásainak népszerűségét mutatja, hogy napjainkig minden műve folyamatosan kapható anyanyelvén.

Dickens Hampshire-ben született, ötévesen költözött Kentbe, tízévesen Londonba a családjával. A korai évei szépen, jómódban teltek; sokat olvasott, különösen a pikareszk regényeket szerette. Azonban amikor tizenkét éves lett, apja, a tengerészeti pénztár kistisztviselője, eladósodott és börtönbe került. Dickens egy fénymázműhelyben kezdett dolgozni. Gyermekkori élményei, a látott nyomor visszatérő elemeivé váltak regényeinek. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját.

Pár évvel később a család anyagi helyzete egy örökségnek köszönhetően ismét jobbra fordult, elhagyhatták az adósok börtönét, de Dickens anyja nem vette őt egyből ki a műhelyből, amit a fiú soha nem bocsátott meg neki. Ügyvédbojtárkodás és egy gyorsírói állás után újságíró lett, parlamenti vitákról tudósított, és járta az országot a választási kampányok időszakában. Huszonnégy éves korában jelent meg első regénye, a Pickwick Klub, amellyel azonnal nevet szerzett magának.

1836április 2-án feleségül vette Catherine Thompson Hogarth-ot, aki tizenöt év alatt tíz gyereket szült neki. 1842-ben együtt Amerikába utaztak; az utat az Amerikai jegyzetek című leírás örökíti meg. Dickens három újság számára írt, az egyiknél szerkesztőként is dolgozott 1839-ig.

1856-ra annyi pénzt gyűjtött össze, hogy megvehette a Gad’s Hill Place nevű villát Kentben, melyről gyerekkora óta álmodozott.

1858-ban Dickens és felesége szétköltöztek. A válás akkoriban skandalumszámba ment volna, és Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről. A szakítás hátterében többek között alighanem Ellen Ternan színésznő állt, aki feltételezhetően Dickens szeretője volt.

1865június 9-én Dickens a Staplehurst-vonatszerencsétlenség túlélői között volt. Egy pályafelújítás miatt a vonat kisiklott egy hídon, és a vagonok a patakba potyogtak. Dickens első osztályon utazott a szerelvény elején: az ő vagonja nem zuhant a mélybe. Sértetlenül megúszta az incidenst, de a lelkében mély nyomott hagyott az eset. Ezt követően már csak egy regényt fejezett be, a Közös barátunkat. Idejét főleg nyilvános felolvasásai töltötték ki.

A szerencsétlenség ötéves évfordulóján hunyt el otthonában. Kívánsága ellenére (miszerint a rochesteri katedrálisban temessék el) a Westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Charles_Dickens)

K&H Logo