Szerzőink

Nagybánhegyesi Montágh Imre magyar gyógypedagógus, logopédus, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense 1973-tól haláláig. Fia Montágh Balázs matematikus.

A Gyógypedagógiai Főiskolán végzett. Az ötvenes–hatvanas években sűrűn látogatta Török Sándor magánlakásokon tartott antropozófiai előadásait. Siket gyerekekkel foglalkozott, majd amatőr színjátszók képzése kapcsán a beszédtechnika oktatásába kezdett. 1973-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola tartott előadásokat, cikkeket is írt e tárgykörben. Párhuzamosan mindvégig tanított a Gyógypedagógiai Főiskolán és a szomszédos országokban élő színjátszók és versmondók tanítását is vállalta.

Több rádiós és televíziós műsorban szerepelt szakértőként, illetve műsorvezetőként, és ezzel országos ismertséget szerzett.

1986. augusztus elsején Kismaroson a saját autója, miután valószínűleg nem húzta be a kéziféket, az árokba lökte, majd rázuhant. Többször is megoperálták, de belső sérülései miatt két hét múlva meghalt a kórházban.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mont%C3%A1gh_Imre)

Montághné Reiner Nelli férjével, Montágh Imrével a gyermek- és felnőttkori beszédhibák korszerű pedagógiai módszerekkel való kijavításán dolgozott. Montágh Imre a Színművészeti Főiskolán számos fiatal színész tanításával is foglalkozott. Elkötelezett hívei voltak a szép és helyes magyar beszédnek. Montághné Reiner Nelli pedagógus alkotótársaival együttműködve volt szerzője beszédtechnikai köteteknek, de egymaga is írt módszertani összefoglalókat.

Forrás: www.holnapkiado.hu

Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus, a "tiszteletbeli makai". Móra István testvéröccse, Móra László költő nagybátyja.

Szegényparaszt családból származott, atyja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn.

Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913-1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.

Móra Ferenc 1911 - 1920 között a Szeged szabadkőműves páholy tagja volt, számos tisztséget betöltött, avató beszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt.

Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926).

Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ra_Ferenc#hely:Szabadk.C5.91m.C5.B1ves_Wiki)

Móra Ferencné, született Walleshausen Ilona végtelenül sok időt töltött a konyhában. Szomorú oka volt, házassága nem volt boldog: míg férje a munkába, ő a főzésbe temetkezett. „Volt egy kis háború, forradalom, miegymás, az ország összement, rendszerek jöttek és mentek, Ilonka meg rendületlenül sütött-főzött” – írják róla. Tudományát pedig papírra is vetette, 1928-ban megjelent (majd tíz kiadást megélt) szakácskönyvének már a tartalomjegyzéke is lélegzetelállító. Levesek (húsos és böjtös, természetesen), levesbevalók, pörköltek, pecsenyék, aztán a különféle húsos fogások (marha, borjú, sertés, ürü, bárány, szárnyasok, vadak), italreceptek nyitják a sort. Aztán következik csak az előételek fejezete, majd jönnek szép sorban a köretek, a saláták, a főzelékek, az újrahasznosított maradékok és a tésztaételek. Így érkeztünk el a mű legjelentősebb részéhez: a süteményekhez. Rétesek, zsírban sültek, írós, vajas, hajtogatott tészták, palacsinták, pogácsafélék, kelt tészták, lepények, aprósütemények, sós tészták és piskóták, tejes ételek, pudingok és felfújtak, mézes tészták, torták, sodók, krémek, fagylaltok, cukorkák, befőttek, lekvárok és parfék sorakoznak végeláthatatlan sorban a lapokon. És ezzel még mindig nincs vége, szendvicsek, aszalványok, kolbászok, kenyerek és télire eltett finomságok is helyet kaptak a szakácskönyvben. Móráné tehát mindent tudott, amit a főzésről tudni lehet.

Forrás: www.facebook.com/ezerszinuvilag

Móricz Zsigmond magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.

Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Édesanyja Pallagi Erzsébet, aki református pap leánya volt, édesapja igazi, kemény ötholdas magyar parasztember: Móricz Bálint földműves, építési vállalkozó, aki egy ideig módos parasztgazdának számított. A szülők 1878. május 30-án kötöttek házasságot. Móricz Zsigmondnak kilenc testvére volt, ebből kettő korán halt meg; az egyik tejhiány miatt „valósággal elsorvadt", a másik ruháját pedig felgyújtotta egy szomszéd kisfiú. Testvérei Móricz Ida és Móricz Miklós.

Az édesapa vállalkozásokba fogott, ám üldözte a balszerencse. A hitelre vett cséplőgép, amelyet sógora, Pallagi László, okleveles gépész-kovács megpróbált megjavítani, felrobbant. A tiszai jégzajlás tönkretette a jól jövedelmező vízimalmot is. A család kénytelen volt Istvándiba, Pallagi László kovácsműhelyébe költözni, s ezzel gyakorlatilag véget ért Móricz Zsigmond gyermekkora. A család embertelen nyomorba került, majd Prügyre költözött. Móricz Bálint napszámosként tartotta el hét gyermekét, s oly keményen dolgozott, hogy felesége kívánságára az összes gyermeket taníttatni tudták.

Móricz Zsigmond elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.

Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.

1900 októberében Pestre költözött, itt jogot és bölcsészetet tanult, azonban nem tett tanári szakvizsgát. Nagy élmény volt számára, hogy Négyesy László stílusgyakorlatain részt vehetett. Ezek az összejövetelek sok kezdő művész számára adtak biztos kiindulást és alapokat. Móricz itt találkozhatott többek között Babits Mihállyal, Kosztolyányi Dezsővel, Juhász Gyulával, Tóth Árpáddal, Bánóczy Lászlóval, Oláh Gáborral, Benedek Marcellal.

Megélhetési okokból különböző hivatalokat vállalt, 1902-ben mint óraadó tanár dolgozott a kisújszállási gimnáziumban, valamint tisztviselő volt a kultuszminisztériumban, később pedig a Központi Statisztikai Hivatalban. Egyetemi tanulmányait sohasem fejezte be.

1903-ban Mikszáth Kálmán vonzására az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett, s 1903–1905 folyamán Szatmár falvait járva rengeteg dalt, köszöntőt, találós mesét, játékot gyűjtött. Neki köszönhetjük a kállai kettős szövegét is. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugénia tanítónővel, azaz Jankával. Három leányuk (Virág, Gyöngyi, Lili) maradt életben, fiuk meghalt. Janka 1925-ben öngyilkos lett.

1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája azonnali hírnevet hozott, Ady Endrével is barátságot kötött. Ezt második gyermeke halálakor írta, mély megrendültségében, apai fájdalmában szakadt föl igazi hangja. „Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.” Ez az állapota szabadította föl benne a kortársaihoz viszonyítva páratlan élet- és élményanyagát. Sorra születtek sikeres regényei, elbeszélései. A háborúban haditudósító volt, életközeli bemutatást adott a katonasorsról (Például: A macska, Kissamu Jóska). Sokat várt az őszirózsás forradalomtól, naiv hittel várta a Tanácsköztársaságot. Nyárra kiábrándult, ártatlanul meghurcolták, úgy érezte, félreismerték.

1912-ben házat épített Leányfalun, kezdetben csak a nyarakat töltötte ott, 1936-ban végleg oda költözött. 1913-ban feleségével Olaszországban nyaralt.

1915-ben a fronton haditudósítóként dolgozott, több riportot írt. Üdvözölte a polgári demokratikus forradalmat.

Az újonnan megalakult Vörösmarty Akadémiának 1918. december 1-jétől alelnöke volt, 1919. február 5-én pedig a Kisfaludy Társaság beválasztotta tagjai közé. 1919 februárjában írta A földtörvény kiskátéját. Eleinte reményeket fűzött a Tanácsköztársasághoz, bízott a változásokban, azonban májusban a kommün diktatórikus módszereit látva kiábrándult belőle. Ebben az időszakban hadijelentéseket írt, megjelent egy füzete a somogyi földműves-szövetkezetekről és egyúttal több újságnak is a munkatársa volt (Világszabadság, Vörös Lobogó, Fáklya stb.). Az írói direktórium is tagjává választotta. Emiatt a Horthy-korszakban folyamatosan mellőzték, az irodalmi társaságokból is kizárták (1919. december 10-én szűnt meg tagsága a Kisfaludy Társaságnál.), műveit pedig hosszabb ideig csupán a Nyugat publikálta, majd később az Estlapok. Csehszlovákiában tartott felolvasó körútját követően ismét támadások érték, de más formában.

A húszas években az író magánélete gyökeresen átalakult. 1924-ben megismerkedett Simonyi Mária színésznővel. Felesége féltékenységből 1925 áprilisában öngyilkosságba menekült. Móricz külföldi utazásokkal próbálta enyhíteni önvádló gyötrelmeit. 1926-ban feleségül vette Simonyi Máriát.

Osvát Ernő halála után, 1929 decembere és 1933 februárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot, szerkesztői elveiket azonban nemigen tudták összehangolni. Móriczé volt a prózarovat. A folyóiratot igyekezett a „nemzeti koncentráció” orgánumává tenni, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, járta az országot, erdélyi, felvidéki, vajdasági, amerikai magyar szerzők írásait közölte, felkarolta az autodidakta paraszttehetségeket.

1932-ben megkapta a Rothermere-díjat 1933-ban az Írók Gazdasági Egyesületének (IGE) elnöke lett. Írói szemléletmódjára javarészt az ekkoriban induló, őt szellemi ősnek elismerő népi mozgalom gyakorolt hatást, paraszti demokratizmusa is megerősödött.

1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, akit lányává fogadott. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt. Naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője is volt.

1937-ben szakított második feleségével, Simonyi Máriával is. Ekkor végleg visszavonult Leányfalura. A nehéz időkben e település sokszor nyújtott számára menedéket, lelki vigaszt.

1939-től a népi írók atyjaként, a Kelet Népe szerkesztője lett.

1942. augusztus 29-én telefonon meghallotta, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, az ezt követő meghatottságában leejtette a kagylót, stroke-ot kapott. Szeptember 5-én hajnali két órakor hunyt el agyvérzésben.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ricz_Zsigmond)