A Holnap Kiadó két újdonságának bemutatója
2008. április 26-án, szombaton, délután 3 és 4 óra között,
a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon,
a Millenáris - Jövő Háza
Szabó Magda termében.
Pettendi Szabó Péter
Járt-e már Budapesten?
A fotóalbumban szereplő képeken többségében olyan közösségek, családok, emberek szerepelnek, akik
még nem jártak a fővárosban.
„... a vándorfényképészek hagyományából, a vágyott
világ festett háttere előtti fényképezkedés szokásából, merítek. Azonban, attól eltérően,
ugyanabban a pillanatban két felvételt készítek, az egyik a vágyott világ képe, a másik a
tényleges környezet ábrázolása.” Szabó Péter
Kelecsényi László
Mozizó Budapest
111 év a pest-budai mozgókban
A Mesél a város sorozat második kötete a budapesti mozik világába vezet bennünket.
„Az első hazai filmet 1901-ben forgatták (ez volt A tánc, Zitkovszky Béla etüdje). Bemutatója az épp akkor tönkrement keleties pompájú Oroszi-féle mulatóban, a Rákóczi út 21. alatt zajlott. Ma is mozi van ott, s ma is úgy hívják, mint egykoron. Urániának. Ez egy kisebb csoda.” Kelecsényi László
A két kötetről
Krizsó Szilvia
közreműködésével
Pettendi Szabó Péter fotóművész, Korniss Péter fotóművész, Kelecsényi László film- és irodalomtörténész és Báron György filmesztéta
beszélgetnek.
A beszélgetést filmek és fotók vetítése illusztrálja.
A könyvek premierjére hívják és várják tisztelettel:
Milkovich Eszter a Holnap Kiadó vezetője, Kelecsényi László és Pettendi Szabó Péter szerzők.
A Holnap Kiadó tisztelettel meghívja Önt
Az építészet mesterei sorozat eddig megjelent tíz kötetének bemutatójára,
a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
2008. április 27-én, vasárnap délelőtt 11 és 12 óra között,
a Millenáris – Jövő Háza
Supka Géza termébe.
A sorozat a magyar építészet legjelesebb képviselőit mutatja be a nagyközönségnek úgy, hogy a tudományos igényességet ötvözi a közérthetőséggel és olvasmányossággal. Ezért a sorozatot mind a szűkebb szakma, mind a magyar kultúra iránt általánosságban érdeklődő olvasóknak szánjuk. A kötetek műfaja dokumentumgyűjtemény, amely a művészek korától napjainkig született írásokból: naplójegyzetekből, életrajzokból, épület-elemzésekből, méltatásokból, visszaemlékezésekből, újságcikkekből áll össze, különös gondot fordítva az érdekes, újdonságokat tartalmazó bemutatásra. A szerzők és a kiadónk célja az, hogy a válogatásból az alkotó egész munkássága kirajzolódjék, érzékeltetve a kort, a társadalmi viszonyokat, amelyek között az alkotások megszülettek. A sorozat az építészeti könyvkínálatban és az általános építészeti műveltségben meglévő hiány csökkentéséhez szeretne fokozatosan, a tervezett évi két-két kötettel hozzájárulni.
A köteteket bemutatja Gerle János építész, szakíró,
Az építészet mesterei sorozat szerkesztője.
A beszélgetésben részt vesznek a sorozat köteteinek szerzői.
A beszélgetést vezeti
Sándor Erzsi.
A sorozat készítői nevében,
hívják és várják tisztelettel:
Milkovich Eszter a Holnap Kiadó vezetője és Gerle János a sorozat szerkesztője.
Dedikálások
2008. április 26. szombat 11.00-12.00 Kányádi Sándor
2008. április 26. szombat 16.00-17.00 Pettendi Szabó Péter és Kelecsényi László
2008. április 27. vasárnap 16.00-17.00 Kányádi Sándor
Várjuk szeretettel kedves olvasóinkat!